BME ÉPK HK
epitesz.bme.hu

Vásárhelyi Pál Kollégium

Budapesten a Kruspér utca 2-4 szám alatt található Vásárhelyi Pál Kollégium (tovébbiakban VPK.) hivatalosan az építőmérnöki kar kollégiuma, ám több kar hallgatói is kapnak bizonyos mennyiségű férőhelyet, így az építészmérnöki kar hallgatói is. A kari közélet központjához nagyon közel helyezkedik el a kollégium, de a VPK-n belül is kialakult és az utóbbi két évben egyre jobban fejlődik építész közösség. Az egyetem központi épülete legfeljebb 3 perc séta alatt elérhető, emellett a szomszédos utcában található a Stoczek menza, ahol ebédet lehet fogyasztani.

 

Szobák

Minden VPK-ba felvételt nyert hallgató beköltözéskor a gondnokságon (B-épület 1. emelet, folyosó vége) megkapja a szobája kulcsát, illetve belépőkártyáját, mellyel az aula két végen lévő forgóvillákon tud áthaladni. Ezen felül beköltözéskor opcionálisan lámpát, ágyneműt lehet igényelni. Új beköltöző esetén igényelni kell egy tartózkodási hely bejelentő kérvényt, amit a 11. kerületi kormányablakban tud érvényesíteni. Ezt a kérvényt szintén a gondnokságon lehet igényelni.

A VPK rendelkezik két-, illetve négyfős szobákkal is. A kétfős szobát, csak kollégiumi mentorként, vagy kiemelkedő öntevköri tevékenységgel lehet igényelni. A 99%-ában az építész hallgatók négyfős szobákban kapnak elszállásolást. Minden szoba tartalmaz 4db ágyat, 4db íróasztalt, 4db párnázott széket, 4db zárható beépített szekrényt, egy közös hűtőt és egy közös zuhanyzó helyiséget amiben egy zuhanyzó és egy mosdókagyló található. A szobák alapterülete kb. 25 m2, ami elegendő 4 fő kényelmes együttéléséhez. A wc-k, mind a női mind a férfi a folyosókon található.

 

Közösségi helyiségek

Minden szint rendelkezik konyha, mosókonyha helyiséggel és szintenként található egy-egy szemétledobó helyiség is. A konyhát bárki használhatja, a sütőhöz és a főzőlapokhoz külön-külön időkapcsoló tartozik a biztonságos üzemeltetés és balesetek elkerülése végett. Ezen felül minden konyhában ki van helyezve olajgyűjtő tartály és minden második szinten zöld komposztedény is található. A konyha tisztaságára fontos ügyelni, legalább olyan tisztán hagyjuk ott a főzés után, ahogy az annak kezdetén fogadott.

Minden mosókonyhában található egy mosó- és egy szárítógép. A mosókonyhák kulcsát a 0-24 órában működő portaszolgálaton lehet elkérni egy fényképes igazolványért cserébe. Egy hallgató max. 4 órán keresztül moshat, erre az időkorlátra magának kell figyelnie. 

A kerékpártárolót minden VPK-s hallgató igénybe tudja venni. Ennek menete, hogy a DSK-nak írni kell egy email-t, a tároló használatának igényéről minden félévben, ezután az igénylők fel tudják venni a tároló kulcsát a portán.

 

Közösségi élet

A VPK-ban számos öntevékeny kör működik, amelyek szeretettel fogadnak építész hallgatókat is. Mindenki megtalálhatja a magának való kört, ahol lehet újságíró, fotós, rádiós vagy akár bárpultos is. Az egyetemi élet egyik meghatározó pontja is a kollégiumon belül található, ami nem más mint a Drönk kocsma. Itt minden héten felejthetetlen bulik várnak a hallgatókra.

 

Egyéb fontos információk

Havi kollégiumi térítési díj államilag támogatottak számára 9320 Ft, önköltséges hallgatók számára 20970 Ft, két ágyas szobában államilag támogatottak számára 11650 Ft, önköltséges hallgatók számára 23300 Ft.