BME ÉPK HK
epitesz.bme.hu

Elsős tárgyak

Ha minden igaz, azért jelentkeztetek az Építészmérnöki Karra, mert a világ sok-sok része közül az épületek nyűgöznek le leginkább. Nem kell félnetek, jó helyen jártok, már ha valóban ilyen érdeklődéssel érkeztetek Egyetemünkre. Már az első félév után tapasztalni fogjátok, hogy másképpen mászkáltok az utcán, mint nem építészhallgató ismerőseitek. Míg a legtöbb ember fejmagasságban szemlélődik, Ti fölfelé tekintve vesztek észre napról-napra egyre több mindent az épületeken. Itt az Egyetemen megkaptok minden lehetőséget arra, hogy töviről-hegyire megismerkedjetek az épületszerkezetekkel, papírra tudjátok vetni gondolataitokat, ki tudjátok számolni a beépítendő gerendák szükséges vastagságát, és minél tájékozottabbak legyetek a szakmában, mind elmúlt idők alkotásait, mind kortárs munkákat beleértve. A rajzolás lételeme lesz az életeteknek, hiszen a zárthelyiket mi gyakran nem írjuk, hanem rajzoljuk, ahogyan a házi feladatokat is. Nem kell sok időnek eltelnie, hogy megtapasztaljátok, egy makett elkészítése milyen rumlit tud eredményezni a szobátokban, és hogy a világ összes pénzét is el tudnátok költeni egy papírboltban, ha tehetnétek.

Az első félévben az alábbi kötelező tantárgyakat fogjátok hallgatni, melyek szilárd alapként fognak szolgálni későbbi tanulmányaitokhoz.

Vizsgás tantárgyak:

  • Építész Matematika 1 (4 kredit)

Deriválás, integrálás, határérték számítás és vektorok. Ez lehet, hogy első hangzásra ijesztőnek tűnik, viszont nincs mitől félnetek. Az Egyetemen köztudottan a mi képzésünkön részesülnek a hallgatók a legkevesebb matek oktatásban, ami történetesen kettő félévet jelent (a Matematika 2 c. tárgy összesen 2 kredit, úgyhogy látszódik, hogy első féléves testvére a nehezebb falat). Persze akik ezt a tárgyat választották emelt szintű érettségijük letételéhez, azok előnnyel indulnak, de elvileg minden jelentkezőhöz közel állnak a természettudományok, úgyhogy biztosan meg fogtok tudni birkózni ezzel a kihívással.

Követelmény: 2 db ZH (melyekből lehetőségetek lesz pótZH-k letételére is) és egy írásbeli vizsga a félév lezárásaként. Ez is, ahogyan a többi számolós tantárgy, legjobban úgy tanulható, hogy gyakoroltok és gyakoroltok. Általában szerezhetőek részpontok a számítások levezetése közben, de lényeges, hogy jó megoldás jöjjön ki a végén.

  • Ábrázoló geometria 1 – „Ábris” (5 kredit)

Alapvetően a tárgy során különböző testek, síkidomok metszésével, döfésével kell foglalkoznotok majd, mivel mindez nagyban javítja a térlátásotokat, és megismertet Titeket mindenféle ábrázolási módszerrel, amik később hasznosak lehetnek például a tervezési vagy az informatikai tárgyaknál. Érdemes az elejétől fogva követni a tanultakat, mert könnyű belezavarodni. Alapvetően a térlátásotokat használjátok itt a legtöbbet, emiatt ha úgy érzitek, nem megy valami, kérdezzétek meg egy ismerősötöket, hogy nem tudná-e elmagyarázni miről is van szó, hiszen ha Ti is „meglátjátok”, mit kér tőletek a feladat, könnyebben tudtok majd továbbhaladni.

Követelmény: a félév során 2 db ZH (és két pót) lesz és a végén a vizsga, amely tartalmaz mind írásbeli, mind szóbeli részt is. Az aláírás megszerzésének két feltétele van, az egyik az, hogy a ZH-kból szerezhető összesített pontszámotoknak el kell érnie a megszerezhető pontok 50%-át, valamint el kell fogadtatnotok a félév során kiadott házi feladatokat is. Ezek a házik talán a legnehezebbek az első félévben, mert nagyon nagy részletezettségű rajzokról van szó, úgyhogy mindenképpen tanácsos időben elkezdeni a munkát.

  • Építészettörténet 1 - Népi építészet - „Éptöri” (3 kredit) 

Népi építészetünk hagyományos építészeti technikáiról, valamint az őskor épületfejlődéséről szól ez a félév. Olyan módszerekkel találkozhattok az előadásokon és a gyakorlatokon, amelyek korszerűsített változata vissza fog még köszönni épületszerkezettani tanulmányaitoknál. Egy szombati napon tankörszinten ellátogattok a szentendrei Skanzenbe is, hogy élő példákon is végigkövethessétek a tanultakat.

Követelmény: 1 db ZH (a pótlás lehetőségével), és vizsga írásbeli, illetve szóbeli résszel. A tantárgy jellegéből adódóan a számonkéréseknél döntő többségében inkább rajzolni kell, mint írni. Van egy házi feladat is, ahol egy hazai tájegység jellemző épületét kell majd megmaketteznetek, és egyénileg dokumentálnotok (azaz építészeti rajzokat készítenetek róla). Ezekből a makettekből a Tanszék a félév végén felépít egy „várost”, amit minden érdeklődő meglátogathat.

A következő három tárgynak „Bevezetéssel” kezdődik a neve, mivel rengeteg olyan fogalommal és eljárással ismerkedtetnek meg Benneteket, amelyek elengedhetetlenek lesznek a későbbi tanulmányaitok során. A fokozott jelentőségük abból is fakad, hogy ezen tárgyak valamelyikének elbukása rögtön egy év „csúszást” jelent a tanulmányaitokban, úgyhogy nagyon figyeljetek ezek teljesítésére.

  • Statika - (4 kredit)

Különböző számítási módszerekkel ismerkedhettek meg példákon keresztül, amelyek használata mindennapos lesz későbbi szilárdságtani tanulmányaitok folyamán. Középiskolai mechanika témakörön belül lesz szó erőjátékról, testek egyensúlyáról, és olyan témákkal is foglalkoztok majd, mint például, hogy mi a különbség egy rugalmas és egy képlékeny anyag viselkedése között.

Követelmény: 2 db ZH (mindkettőt lehet egy alkalommal pótolni) és írásbeli vizsga. Az aláírás feltétele, hogy mindkét ZH-t legalább 50%-ra teljesítsétek. A Stazika is „számolós” tantárgy, úgyhogy a minél több feladattípus megoldása a legkifizetődőbb módszer a tanulásban.

Félévközi jegyes tantárgyak:

  • Bevezetés az építészetbe - „Bevép” (2 kredit)

A tárgy célja a látókörötök bővítése, olyan építészeti munkák bemutatásával, amelyek ismerete alapvető minden szakmabeli ember számára, valamint kitűnő inspirációt tudnak adni a tervezési feladatokhoz is. Megtanít továbbá egy-két olyan kifejezést, amit tervezői konzulenseitek szájából hallhattok majd. Csak előadásokon keresztül sajátíthatjátok el ezt a tananyagot, úgyhogy már csak ezért sem érdemes kihagyni őket.

Követelmény: 1 db ZH (és a két pótlása), valamint egy házi feladat osztályzata adja ki a félév végi eredményeteket.

  • Bevezetés az épületszerkezettanba - „Bevépszerk” (2 kredit)

Átfogó ismereteket ad egy olyan szegletéről az egyetemi tanulmányaitoknak, amely talán az egyik legmeghatározóbb lesz a későbbiekben. Az előadásokon sok-sok magyarázó ábra segítségével sajátíthatjátok el az épületszerkezettan alapelveit, szakkifejezéseit, követelményeit.

Követelmény: 1 db ZH az előadások anyagából, és egy rajzos házi feladat adja a félévvégi jegyeteket. A rajz a kistestvére a többi ráépülő tantárgy leadásainak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem kell rá majd hosszú munkaórákat szánnotok.

  • Rajz 1 (3 kredit)

Nagyon hasonló beállításokat kell majd rajzolnotok, mint amiket begyakoroltatok a rajzi felvételire való felkészüléskor is. A tárgy célja a térlátásotok, valamint a rajzi készségeitek fejlesztése, hogy a továbbiakban az erre a tárgyra épülő többi rajzórán is helyt tudjatok állni.

Szerencsére nem kell tartanotok attól, ha egy kiadós nyár után kevésbé áll kézre a papír és ceruza, mert az oktatás egészen az alapoktól kezdődik. A félév második felében pedig az addig használt klasszikus grafit mellett a színesceruzák is előkerülnek majd.

Követelmény: ZH-jellegű feladat és a féléves munkákból álló rajzmappa beadása. A ZH-kon a feladat az órán összerakott beállítás lerajzolása 1 vagy 2 alkalmon keresztül, de immár tanári segítség nélkül.

A leadott rajzmappa a félév során készült órai munkáitokat tartalmazza majd, esetleges otthoni feladatokkal kiegészülve. Fontos, hogy a mappa leadásakor meglegyen az összes rajzotok, hiszen ezek nélkül az oktatók nem tudják értékelni a féléves munkátokat.

  • Térkompozíció - „Térkomp” (5 kredit)

Tekinthetünk erre a tárgyra úgy, mint a későbbi tervezési tantárgyaitok „bevezetése”.

Itt a négy tervezői tanszék oktatói vezetnek egy-egy tankört, egységes tematikát követve. Még nem konkrét épületeket fogtok tervezni, inkább ennek az alapjait fektetitek le absztraktabb feladatokkal. Megtanultok különböző dolgokból inspirációt meríteni annak lemásolását kerülve, illetve a szépérzéketek is próbára lesz téve. Ismerkedhettek akár a makettezéssel, betonöntéssel, kollázskészítéssel is. A későbbi tervezési tárgyakhoz képest ez egy sokkal szabadabb tárgy, úgyhogy itt teljesen előjöhet a kreatív énünk! 

  • Filozófia és művészet (2 kredit)

Tanulmányaitok alatt majdnem minden félévben fogtok találkozni olyan ismeretanyagot nyújtó tárgyakkal, amelyek általános műveltségetek bővítése mellett próbálnak felkészíteni a későbbi életetek folyamán előforduló helyzetekre. Ilyenek többek között a Filozófián kívül a Szociológia, vagy a Közgazdaságtan c. tárgyak.

Követelmény: 1 db ZH, aminek két pótlási lehetősége is van, valamint egy otthoni feladat, ami nem más, mint egy tanulmány az oktató által megadott témakörben.

  • Testnevelés (0 kredit)

A mintatanterv két félév, bármikor teljesíthető testnevelést ír elő mind alap, mind pedig osztatlan képzésben. Érdemes első félévben felvenni. A testnevelés kurzusok között van ingyenes, költség-hozzájárulásos és felmentéses testnevelés is. Amennyiben valamelyiket felveszitek, de nem teljesítitek, úgy különeljárási díjat kell fizetnetek, valamint második alkalommal már nem vehettek fel ingyenes testnevelés kurzust, csak költség-hozzájárulásosat.

Az osztatlan képzésesek is hasonló helyzetben vannak, azzal a különbséggel, hogy számukra a mesterképzéses testnevelés kurzusok is meghirdetésre kerülnek, ahol (amennyiben az alap kettőn túl kedvük tartja) további két félév testnevelést végezhetnek, akár ingyenesen (ha megfelelő kurzust választanak).

További információt a válaszható tesiórákról a testneveles.bme.hu  oldalon találtok.