Sziasztok!
Ágoston Zsófia vagyok, másodéves hallgató a karon és most indulok először a Tisztújításon.
Már gólyaként számos fórumon találkozhattam a Hallgatói Képviselet sokszínű tevékenységével. Először a gólyahéten a Senior kör oktatásai során, majd mikor a Gólyatanács tagja lettem, ahol mélyebb betekintést nyerhettem a Képviselet felépítésébe, működésébe és a hallgatókért való tevékenységébe. Ezen tapasztalatokból motiváltan, második félévemben csatlakoztam a képviselet két testületéhez, a Rendezvény Csoporthoz és a Senior Körhöz. Érdeklődőként több projektben is részt vettem, igyekeztem minél átfogóbb tudást szerezni Képviselet munkájáról.
Eddigi közéleti tevékenységem során világossá vált számomra, hogy karunkat az teszi igazán nagyszerűvé, hogy milyen sokszínű érdeklődési körű és személyiségű hallgató, alakítja annak életét. Legfőbb motivációm, hogy a karon mindezen hallgató a közélet részesének érezze magát és hogy közelebb kerüljön a Hallgatói Képviselethez.
Köszönöm, hogy elolvastad, bízom benne, hogy sikerül elnyernem a bizalmatokat!
Sziasztok!
Aux Liliána Alexandra vagyok, negyedéves hallgató a karon. Immár harmadik éve veszek részt a Hallgatói Képviselet Tisztújításán. Motivációm alapja azóta sem változott, szeretném a tőlem telhető legtöbbet megtenni, hogy hallgatótársaimat segíthessem, így szeretném folytatni a képviseleti pályafutásomat.
Az elmúlt 2 év során rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem, megismertem a HÖK-rendszer működését. 2022 októberében a Képviselet bizalmat szavazott nekem a Kommunikációfelelősi poszt ellátására. Ezáltal az online felületek kezelésén túl lehetőségem volt részt venni a Nyílt Nap és az Educatio kiállítás szervezésében és lebonyolításában is. 2023 márciusától a Hallgatói Gazdasági Bizottság vezetőjeként tevékenykedem, azóta arra fókuszáltam, hogy a Bizottság szponzorációs támogatásokkal segítse kari rendezvényeinket. Örömmel tölt el, hogy az előző ciklusban sikerült stabil partneri kapcsolatokat kiépíteni, mely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy rendezvényeink továbbra is magas színvonalon valósulhassanak meg. A posztom ellátásán kívül nagy hangsúlyt fektettem a belső bizottságainkon való aktív munkára, amely által szélesedett tudásom a többi területen is. 2023-ban lehetőségem nyílt a Kari Tábor főszervezésére, mely során jobban beleláthattam a gazdasági referensi területbe, igyekeztem segíteni oktatási referensünk munkáját különböző feladatokban, valamint külügyi felelősünket Erasmus+ pályázatok bírálásával.
Leginkább a gazdasági referensi pozíció érdekel, de ezekre a területekre a jövőben is szeretnék kiemelt figyelmet fordítani, és legjobb tudásom szerint segíteni a Képviselet munkáját.
Köszönöm, hogy időt szántál a bemutatkozásom elolvasására, és remélem sikerül elnyernem a bizalmad!
Sziasztok!
Balasi Borbála vagyok, harmadéves építészhallgató, idén jelentkezem másodjára a Hallgatói Képviseletbe.
Már gólyaként is felfigyeltem arra, hogy a Karon mekkora hangsúlyt fektetnek a hallgatók a Közéletre, ami számomra is motivációt adott, hogy aktívan kezdjek el benne tevékenykedni. Másodjára vagyok a Senior Kör tagja, ahol a Gólyahetek megvalósulásában segédkeztem sokat, idén pedig lehetőségem volt kipróbálni magam a Várostúra főszervezői szerepkörben. A szervezkedés mindig is érdekelt, ám gimis éveim alatt erre nem nagyon volt lehetőségem, így mikor tudomást szereztem a Rendezvény Csoportról, azonnal jelentkeztem. Első évemben a Kolimpia szervezésében próbálhattam ki magam, illetve a többi eseményen lebonyolítottam. Nagyon megszerettem ezt a kis csapatot és igyekeztem a lehető legaktívabban jelen lenni.
Az előző Tisztújítón a közösségért tenni akarás hajtott, hogy végül leadtam a jelentkezésemet. A Hallgatói Képviseletben eltöltött évem alatt először projektfeladatokban segédkeztem, majd januártól átvettem a Rendezvényfelelősi posztot, amit egészen mostanáig csináltam, és szeretném folytatni a továbbiakban. Az elkövetkezendő időszakban is igyekezni fogok, hogy a Karon minél színvonalasabb rendezvények kerüljenek megszervezésre, a Rendezvény Csoport tagjai számára pedig erősíteni tudjam a csapatkohéziót.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bemutatkozásomat!
Sziasztok!
Berkesi Tímea vagyok jelenleg negyedéves hallgató a karon, idén harmadjára veszek részt a tisztújításon. Első ciklusomban a Hallgatói csoport felelősi pozíciót töltöttem be, majd immár másfél éve én töltöm be a gazdasági referensi feladatkört a Képviseletben. Gazdasági területen fő célom volt, hogy a legtöbb rendezvényünk önfenntartó módon tudjon megvalósulni, ezt a kereteink következetes felosztásával és a beérkező szponzori támogatásoknak köszönhetően sikerült is elérnünk. Az elmúlt ciklusban színvonalas és hallgatók számára is elérhető rendezvényeket sikerült létrehoznunk a külső infláció ellenére is. Erre különösen büszke vagyok, és úgy gondolom a jelenlegi gazdasági szervezés továbbvitelével ez a jövőben is így tud maradni.
Az idei ciklusban a tisztújító jelentkezés mellett elnöki pályázatot is leadok. A jelenlegi HÖK Alapszabály értelmében az elnöki feladatok ellátásához elegendő lenne az Elnöki pályázat leadása, amelyről majd az újonnan megválasztott HK fog dönteni. Számomra azonban a Ti bizalmatok is ugyanannyira fontos, mint a képviselőké, így szeretném, ha Nektek is lehetőségetek lenne véleményt formálni a személyemről és elképzeléseimről a Hallgatói Tisztújító Szavazás során.
Az elkövetkező ciklusra vonatkozó terveimről részletes leírást az elnöki pályázatomban találtok. Remélem, elégedettek vagytok az eddigi tevékenységemmel és bizalmat szavaztok nekem, hogy ebben a tanévben is folytathassam a Képviselői tevékenységemet. Köszönöm, hogy elolvastátok!
Sin chao!
Újabb év, újabb motivációs szöveg, régi én.
Tavalyhoz képest haladás, hogy már nem csak elképzelésekről, jövőbeli tervekről, hanem a múltról is tudok beszélni.
Ez a rész azoknak szól, akikkel együtt dolgoztam az elmúlt egy évben. Nehezen indult nekem is a posztra való beszokás, voltak elmaradásaim és hibáim. Bár azt senki nem veheti el, lelkiismeretesen és örömmel foglalkoztam ezekkel a dolgokkal. Próbáltam nyitott lenni minden újításra és folyamatosan elérhető lenni bármilyen megkeresésre. Időszakom második felére szerintem már komfortosan mozogtam és apró, de remélhetőleg hasznos változások mentek végbe. Ezeket szeretném a következő félévben folytatni befejezni és úgy továbbadni pozícióm, hogy minden amit szerettem volna végbement.
Akikkel nem volt közvetlen kapcsolatom mint Hallgatóicsoport-felelős és csak kívülről figyelték lubickolásom mint képviselő, próbáltam az egész hallgatói képviselet dolgot közelebb hozni a környezetemhez. Tudjanak az emberek arról mi történik a “színfalak mögött” ami egyébként mindenki számára nyitva áll. Az a képviselő akarok lenni aki az emberek között jár-kél. Én csak egy ígéret vagyok és semmi más.
A hallgatói képviselet tisztújítása előtt állunk, és ez a pillanat nem csupán a választásokról szól, hanem arról is, hogy új irányt alakítsunk ki a jövőnket illetően. Az előttünk álló lehetőségek révén formálhatjuk az egyetemi életet, és közvetlen hatással lehetünk a közéletünk mindennapjaira.
Puszi. Csók. Bui
Sziasztok!
Csende Réka Viktória vagyok, negyedéves építész hallgató és idén indulok harmadjára a Hallgatói Képviselet Tisztújításán. A motivációm azóta sem változott, szeretném a hallgatótársaimat legjobb tudásom szerint segíteni.
Az elmúlt két ciklusban külügyi felelősként tevékenykedtem a Képviseletben. Ez idő alatt sikerült jó kapcsolatot ápolnom a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósággal, így az Erasmus+ pályázatok bírálása egyre zökkenőmentesebben alakult, emellett az Erasmus+ kiegészítő támogatásokra beérkezett pályázatok bírálásában is nagy szerepet vállaltam egyetemi szinten. Sokat foglalkoztam még a külföldi hallgatók érdekképviseleti csoportjával, a Külügyi Testülettel. Sikerült egy biztos alapokon álló, jó közösséget kovácsolni belőlük, valamint egyre nagyobb érdeklődés övezte a külföldi hallgatók számára rendezett eseményeinket.
A következő időszakban - felkérés esetén - alelnökként szeretném segíteni a Képviselet munkáját és működését.
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem elnyerem a bizalmadat!
Sziasztok!
Dani Patrik vagyok, jelenleg negyedéves hallgató. A kari közélet már az egyetem kezdetén is érdekelt, ezért igyekeztem minél aktívabban részt venni benne. Idén másodjára indulok a Hallgatói Képviselet Tisztújításán. Októberben a képviselet bizalmat szavazott nekem és megszavazott Kommunikációfelelősnek, ezzel együtt pedig tanácskozási jogú tagnak, augusztustól pedig mandátumos képviselőként folytattam a feladataimat a Képviseletben. A legnagyobb projektem a Képviselet új arculatának megvalósítása volt, mellyel egy fiatalosabb, frissebb megjelenést szerettem volna elérni. Ezt a posztot idén szeretném továbbadni, mivel bármennyire is a szívemhez nőtt már úgy érzem, most új lendületre van szüksége a posztnak. A következő ciklusban szeretnék a Kollégium területtel foglalkozni és Kollégiumi referens lenni. Köszönöm, hogy elolvastad, remélem sikerül elnyernem a bizalmad!
Sziasztok!
Duzmath Brigitta vagyok, másodéves építész hallgató. Idén először veszek részt a Hallgatói Képviselet tisztújításán. Már gólyaként szerettem volna szerves része lenni a közéletnek, ezért jelentkeztem a Gólyatanácsba, melynek aktív tagja voltam. A tavaszi félév során csatlakoztam a Senior Körhöz és a Rendezvény Csoporthoz. Ezen testületek felelősségteljes tagjaként sok tapasztalatot szerezhettem a szervezés, csapatmunka és koordinálás terén.
A Hallgatói Képviselet érdeklődőjeként üléseket látogattam és projektekben vettem részt, ezzel belelátva a HK működésébe. Tapasztalataimat és elhivatottságomat alapul véve szeretnék indulni a Tisztújításon.
Kommunikatív és nyitott természetem révén sok hallgatóval megismerkedhettem, ezért vált célommá, hogy tegyek is Értetek. Leginkább a Kommunikációfelelős és Hallgatóicsoport-felelős posztok érdekelnének. Képességeimet és odaadásomat kihasználva szeretnélek Titeket képviselni.
Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. Remélem elnyerem bizalmatokat!
Sziasztok!
Gagyi Anna vagyok, másodéves építészmérnök hallgató és most jelentkezem először a Hallgatói Képviselet Tisztújításán. Már egyetemi létem elején megfogott, hogy milyen nagy hangsúly van fektetve a hallgatók közéletbe való bevonására, informálására, jólétére. Így első évemben jelentkeztem a Gólyatanácsba, szerettem volna minél több belátást nyerni a Hallgatói Képviselet munkájába, a HÖK rendszer működésébe. Valamint ahogy lehetőségem nyílt rá, a Rendezvény Csoport tagja lettem. Ezek által lehetőségem volt segíteni a Nyílt Nap, az Educatio kiállítás és más rendezvények lebonyolításában, valamint szervezői készségeimet is fejlesztettem. Igyekeztem mindenhol ott lenni, mindent kipróbálni, és a HK érdeklődés meg is maradt. Így tehát részt vettem az üléseken, különböző kisebb projektek megvalósításában, figyeltem és tanultam. Jelentkeztem a Hallgatói Szociális Bizottságba, aminek a tagjaként megtapasztaltam, milyen felelősséget vállalni a hallgatókért, és a megszerzett tudásommal másoknak segíteni. Egyre jobban megbizonyosodtam abban, hogy szeretnék a Hallgatói Képviselet tagja lenni, véleményt formálni és szerves része lenni a közéletnek. Bármelyik felelősi posztot szívesen elvállalom, valamint Szociális referensként is el tudnám magamat képzelni, ha nem is most, ami késik nem múlik, a tudás és tapasztalat pedig csak nő.
Köszönöm, hogy elolvastátok és remélem elnyerem a bizalmatokat!
Sziasztok!
Kiss Boglárka Zoé vagyok, másodéves az Építész Karon, így először indulok a Hallgatói Képviselet Tisztújításán.
Látva milyen hatalmas szerepet tölt be a közélet a hallgatók életében, első félévemben jelentkeztem Gólyatanácsba, majd tavaszi félév elején a Rendezvény Csoportba, melynek tagjaként volt szerencsém az Építész Kari Napok, valamint a Ballagás és Gyűrűavató szervezőjeként tevékenykedni, egyéb rendezvényeken lebonyolítani; jelenleg pedig az Építész Szakmai Napok szervezői csapatának vagyok tagja.
Szintén második félévtől HK érdeklődőként részt vettem a Képviselet ülésein és projektekkel segítettem munkájukat, nem csak félév közben, de a nyár folyamán is; mindezzel nagyobb betekintést nyerve a különböző területek működésébe és a rendszer felépítésébe. Nagyban hozzájárult a Képviselettel való kapcsolatom elmélyítéséhez, hogy részt vehettem az EHK táborban, majd pedig lebonyolítóként a Kari Táborban is.
Hamar megfogalmazódott bennem, hogy indulni szeretnék az idei Tisztújításon, hiszen már az elejétől fogva éreztem, itt találtam meg igazán a helyemet; azokat a kihívásokat, melyekkel kibontakozhatok, a lehetőségeket arra, hogy a lehető leghasznosabban kamatoztathassam tapasztalataimat és hogy teret adjak elszántságomnak a fejlődés és egymás segítése iránt. Szívből remélem, hogy ha elnyerem bizalmatokat, a Képviselet tagjaként lehetőségem nyílik majd minderre.
Célom, hogy a Karon töltött éveim során minél nagyobb betekintést nyerjek az egyetem és a közélet működésébe, hogy a rendszert egy egységként átlátva lehessek hallgatótársaim lehető legnagyobb segítségére.
Jelenleg a Rendezvényfelelősi, a Szociális referensi és a Hallgatói Gazdasági Bizottság vezetői posztok keltették fel leginkább érdeklődésemet, de tudom, hogy bármelyiket lenne szerencsém magamhoz venni, teljes odaadással végezném a vele járó feladatokat.
Köszönöm, hogy elolvastad és külön köszönet, ha megtisztelsz bizalmaddal!
Sziasztok!
Kovács Laura vagyok negyedéves építészhallgató, a Képviseletben pedig ez lenne a 3. évem. Másodévesként, mikor először jelentkeztem, bizalmat szavaztatok, azóta vagyok mandátumos képviselő. A szociális terület áll a szívemhez legközelebb, hiszen a kezdetektől ezzel foglalkozom. A területen a jó gyakorlatok megszilárdítását tartottam szem előtt mindvégig, és igyekeztem fejleszteni is. Nagy öröm volt számomra, hogy a Hallgatói Szociális Bizottság tavaszi Tisztújítása után maximális létszámmal és kitörő lelkesedéssel vághattunk bele a nyári időszakba, mely minden eddiginél sokkal gördülékenyebben zajlott, noha a szociális terület az utóbbi években mindig kiegyensúlyozott és stabil volt. Ezen a területen a többi karral szoros együttműködés jellemző, emiatt a határozott és markáns véleménynyilvánítás fontos volt számomra mind a Külső, mind az Egyetemi Szociális Bizottságokban végzett munkám során.
Az elmúlt évben foglalkoztam a bírálói tábla felülvizsgálatával; úgy érzem, hogy kisebb átalakításokkal sikerült egy praktikusabban használható, átláthatóbb felületet létrehozni, mind az előbírálásokhoz, mind a személyes bemutatáshoz. A legnagyobb újítás azonban nyár elején történt: a szociális terület vezetésének felosztásával foglalkoztam. A koncepció szerint - más karokhoz hasonlóan - a referensnek és egy bizottság vezetőnek együttesen kell kézben tartania a területet: míg a referens felel a kapcsolattartásért az egyetem felé, addig Hallgatói Szociális Bizottság bírálóit a bizottság vezető koordinálja. A legutóbbi időszakban ezt a koncepciót a gyakorlatban is kipróbáltuk. Úgy gondolom, hogy a közös munka nagyban hozzájárult az időszak sikerességéhez, a felszabadult kapacitásokkal egy sokkal precízebb és hatékonyabb munka jöhetett létre. Ez tette lehetővé az online konzultációk bevezetését is a gólya kollégiumi hiánypótlás előtt, mely programot kifejezetten sikeresnek értékeltünk, a jövőben is mindenképp megtartandó, hogy erre lehetőséget biztosítsunk.
Február óta azonban a szociális terület mellett EHK-delegáltként is jelen vagyok a Képviseletben, a jövőben szeretnék erre nagyobb hangsúlyt fektetni, így elérkezett az idő, hogy továbbadjam a referensi posztot. Célom a minél hatékonyabb és precízebb tudásátadás a következő időszakra. Az Egyetemi Hallgatói Képviseletben jelenleg TDK-felelős vagyok, szeretnék ott is kiteljesedni, s októbertől erre koncentrálni: egyetemi szinten képviselni Titeket, építészhallgatókat.
Köszönöm, hogy végigolvastad, remélem, hogy elnyertem a bizalmad és támogatsz a céljaimban a következő ciklusra!
Sziasztok!
Lipcsei Edina Eszter vagyok az Építészmérnöki kar negyedéves hallgatója. Idén jelentkezem harmadjára a Hallgatói Képviselet tisztújításán.
A Képviseleten belül bizalmat szavaztak nekem és már két éve tölthettem be az Oktatási referensi pozíciót, ezt szeretném a következő ciklusban is folytatni amennyiben lehetőséget adtok rá. Ezalatt az idő alatt jó kapcsolatot alakítottam ki az oktatókkal is, így fontosnak tartom, hogy egy biztos pontként lehessen rám tekinteni. Továbbra is szeretném segíteni a hallgatókat és az oktatás szervezését. Az eddigi munkám során sikeresen elkészült a kérvénygyűjtemény, ami segítséget nyújt a hallgatóknak, illetve a mintatantervek felülvizsgálata, amivel egy átláthatóbb támpont vált elérhetővé a tanulmányok szervezéséhez. A felhalmozott tudással a hátam mögött, az általános feladatok elvégzése mellett több időt tudok fordítani az esetleges projektek megvalósítására. A következő időszakban szeretnék megvalósítani ezekből többet is, ami például a specializációk mélyebb kiértékelése az oktatók bevonásával, illetve ezekre lebontott zárthelyi ütemterv készítése. Az elmúlt félévben az elnökváltásnak köszönhetően a Kari Tanulmányi Bizottságban a kérvények bírálásában véleményezői pozíciót tölthettem be, ezzel is közelebb tudtam kerülni a hallgatói megkeresésekhez és bővült a tudásom. Ezeken felül fontosnak tartom, hogy az új Képviselők nagyobb belátást kapjanak a Kar és a Képviselet működésbe, így mint tapasztaltnak számító Képviselő ezt is szeretném elősegíteni a következő ciklusban.
Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem ismét elnyerhetem a bizalmatokat, hogy a következő időszakban is képviselhesselek titeket.
Sziasztok!
Magyar Bence vagyok, jelenleg másodéves hallgató a karon és most jelentkezem először a Hallgatói Képviseletbe.
Már gólyaként elhatároztam, hogy a közéletben minél nagyobb szerepet szeretnék vállalni. A különböző öntevékeny körökbe való jelentkezés mellett a Gólyatanács alatt is hasonló lelkesedéssel jártam a gyűlésekre, aminek a lezárása után elhatároztam, hogy a Hallgatói Képviselet munkájában is szeretnék részt venni.
A tavasszal jelentkeztem érdeklődőnek és a félév során aktívan segítettem a Képviseletet, projektekben vettem részt és rendszeresen jelen voltam az üléseken is. Nyáron segítettem a Kari Tábor lebonyolítását és részt vettem az Egyetem Hallgatói Képviselet által szervezett táborban is.
A félév alatt, amit a Képviselet érdeklődőjeként töltöttem, egyre jobban beleláttam annak működésébe, megpróbáltam minél több poszt feladatait megismerni és ezalatt erősödött bennem a gondolat, hogy szeretném segíteni a hallgatók életét a karon.
Köszönöm, hogy végigolvastad és remélem sikerült elnyernem a bizalmadat!
Sziasztok!
Marczis Anna vagyok, de szólítsatok csak Panninak. Másodéves építész hallgató vagyok, és idén először indulok Tisztújításon. A Hallgatói Képviseletbe való jelentkezéshez a tavalyi Tisztújító meghallgatása után kaptam kedvet, ezért is jelentkeztem a Gólyatanácsba, ahol gólyaként egyre jobban megismerhettem a Képviselet működését. A Gólyatanácsban töltött idő alatt segédkeztem az X1,2 szervezésében, ami közelebb hozott az évfolyamtársaimhoz, és sok tapasztalattal gazdagodtam. Emellett jelentkeztem a Senior Körbe is, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy alkalmasnak találtak a tankörvezetésre, ami amellett, hogy nagy felelősség, rengeteget hozzájárult a személyes fejlődésemhez is. A tavaszi félévben, amikor tehettem ülésekre jártam, kisebb projektek keretein belül próbáltam segíteni a Képviselet munkáját. Részt vettem a nyári EHK táborban, és segédkeztem az idei Kari Tábor lebonyolításában is, ahol még több tapasztalatot szereztem, és jobban megismertem a Képviselet tagjait. Eddigi élményeim alapján a feladatkörökből a kommunikáció, hallgatói csoportok, és legjobban az oktatás érdekel, de nyitott vagyok más feladatokra is a jövőben. Bevallom, bár nem voltam mindig biztos abban, hogy leadjam-e a jelentkezésemet, úgy érzem hasznos tagként tudnék a HK munkájában részt venni, és ami még fontosabb, a hallgatókért tenni. Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem, hogy sikerült elnyernem a bizalmatokat!
Sziasztok!
Práger Ádám vagyok, másodéves építészhallgató. Már gólyaként magával ragadott a kari közélet és elhatároztam, hogy aktív és minél hasznosabb tagja szeretnék lenni közösségünknek. Jelentkeztem a Gólyatanácsba, ahol a gyűléseken megismerhettem karunk felépítését és a HK működését. Részt vehettem néhány ülésen is, és kisebb projektekkel segíthettem a képviselők munkáját. HK-érdeklődőként a nyár folyamán lehetőségem nyílt részt venni az EHK-táborban, ahol újabb hasznos tapasztalatokkal gazdagodhattam. Ezek az élmények még biztosabbá tettek abban, hogy a jövőben is szeretnék ezzel foglalkozni, továbbá még több tapasztalatot és tudást szerezni, miközben formálhatom közösségünket és segíthetem hallgatótársaimat. A Hallgatói Képviseleten belül leginkább a működési felelős poszt érdekel, de más feladatkörökkel is szívesen megismerkednék. Köszönöm, hogy elolvastad, és remélem, sikerül elnyernem a bizalmad!
Sziasztok!
Szabados Eszter vagyok, negyedéves építész hallgató és idén másodszorra indulok a Hallgatói Képviselet tisztújításán.
Az elmúlt egy év során lehetőségem nyílt számos projektben részt venni, amelyeken keresztül nemcsak a képviselőtársaimat, hanem titeket, hallgatótársaimat is segíthettem. Ilyen projekt volt például az Év Oktatói és Év Hallgatója díjak átadásának megszervezése és lebonyolítása.
A nyár folyamán aktívan részt vettem a szociális referens munkájában, segítve a Hallgatói Szociális Bizottság vezetésével járó feladatok ellátását. Ez a terület különösen közel áll hozzám, mert úgy érzem, itt van a legnagyobb szükség segítségre – például az ösztöndíj pályázatok leadásában és a bonyolult pályázati rendszerben való eligazodásban. Különösen örültem, hogy idén sikerült egy újítást is bevezetnünk a szociális referenssel együttműködve, az elsőéves hallgatók kollégiumi pályázatát online személyes konzultációkkal segítettük, megkönnyítve számukra a folyamatot. Emellett a külügyi felelős munkáját is aktívan segítettem az elmúlt félévben, ezáltal mélyebb betekintést nyerve a poszt működésébe, és a külföldi hallgatók egyetemi helyzetébe. Nagyon fontosnak tartom, hogy a külföldi diákok is megfelelő támogatást kapjanak, hiszen az ő beilleszkedésük és mindennapi nehézségeik megoldása az egyetemi közösségünk erősítéséhez is hozzájárul. Úgy érzem, az elmúlt időszakban rengeteg tapasztalatot és tudást sikerült gyűjtenem, amelynek köszönhetően most már rutinosan tudom ellátni a rám bízott feladatokat. Emellett izgatottan várom az új kihívásokat, amelyek a következő időszakban várnak rám.
Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem, sikerül elnyernem a bizalmatokat!
Sziasztok!
Szabó Szilárd vagyok, többen Hurviként ismerhettek. Jelenleg harmadéves építész hallgató vagyok, már egy évet töltöttem a Hallgatói Képviseletben mandátumos tagként és idén adom le másodjára a jelentkezésem. Az elmúlt időszak rengeteg tapasztalatot adott nekem, ami során sokkal mélyebb szinten megértettem a Képviselet, a közélet belső működést. Az első fél évemben igyekeztem a különböző területekbe minél jobban betekinteni, elsősorban gazdasági és pályázati területen segédkeztem, majd később kiemelt fókuszt kapott a Senior Kör, januártól ennek a vezetői pozícióját töltöm be. A Képviselet egyik legfontosabb feladatának gondolom a jövő generációjának segítését, az utánpótlást, így nagy megnyugvást jelent számomra, hogy közvetlenül tudok ezzel foglalkozni. Senior Kör-vezetőként minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a gólyákat a legmegfelelőbb emberek segítség az egyetemi élet megismerésében és a közösségbe való beilleszkedésben.
A következő ciklusban szeretném folytatni a munkámat a Senior Kör élén. A kezdeti újdonságok után már tapasztalt vezetőként lehetőségem van arra, hogy kamatoztassam a meglévő tudásomat és továbbra is jó irányba vezessem tovább a kört. Emellett szeretnék továbbra is hasznos tagja lenni a Képviseletnek és a többi területen is aktívan részt venni a munkában, ahogyan azt eddig tettem.
Köszönöm, hogy időt szántatok a bemutatkozásom elolvasására, remélem méltónak találtok a képviseletetekre és megtiszteltek a bizalmatokkal.
Szevasztok!
Tolnai Gábor vagyok, most kezdem harmadik évemet itt egyetemünkön, illetve már egy éve vagyok Hallgatói Képviselő. Gólyakorom óta erősen részt veszek a kari közéletben, öntevékeny körökben és testületekben is, Seniorként már második éve segítek Gólyáknak beilleszkedni egyetemünkre, ezeknek szeretete végett érzem fontosnak, hogy lényegesebben, Képviselőként tudjam segíteni a Kar, illetve a Kari közélet működését. Nekem ez a fő motivációm.
Egy éves karrierem alatt, projektekkel, általános Képviselői feladatokkal és más területek segítésével foglalkoztam, melyek segítettek belelátni több fajta feladatkörbe, és általánosan a Képviselet illetve a Kar működésébe.
Egyetemünk folyamatosan változik, mely igényli, hogy a Hallgatói Képviselők ne csak adminisztratív feladatokkal támogassák a Kar működését, hanem segítsék a Kar, az oktatás, a Képviselet, a közélet előrehaladását, fejlődését, és felelősségteljesen vegyenek részt a döntéshozatalokban Kari és Egyetemi szinten is.
Én most arra kérlek titeket, hogy szavazatotokkal ezzel is bízzatok meg engem, ehhez viszont tudnotok kell mit képviselek.
Számomra fontos, hogy a Karunk autonomiája megmaradjon egyetemi szinten, illetve, hogy a döntéshozatalokban kari szinten az építész hallgatók érdekeit, egyetemi szinten pedig karunk érdekeit vegyük előre.
Ehhez elengedhetetlen a hallgatók bevonása és tájékoztatása a döntésekről. Transzparensen kell eljárnunk ezekkel a magas szintű folyamatokkal, főleg ebben az időszakban, ugyanis a következő évben lesz új Dékáni pályázati kiírás.
Fontos nekem még, hogy oktatási téren a TVSZ be legyen tartva a tanszékek által, illetve, hogy az esetleges sértéseket komolyan kezeljük, mindig a Hallgatóknak legjobb megoldást keressük, és valósítsuk meg, ennek végett szeretnék majd a következő évben a Belső Oktatási Bizottság munkájában aktívan részt venni.
Posztok terén jelenleg a Kollégiumi Referensi pozíció érdekel a leginkább, melynek működésébe előző félév során sikerült mélyebben belelátnom, illetve bizonyos feladatait már magam is csináltam a közelmúltban, és csinálom jelenleg.
Zárásként szeretnélek megkérni titeket, hogy voksotokkal segítsetek nekem megtartani a mandátumomat, és ezzel együtt járó szavazati jogomat a Képviseletben, hogy ezeket az értékeket a következő ciklusban is tudjam erősíteni. Ha bármi kérdésetek van, nyugodtan keressetek engem, és más jelentkezőket is, fontos szerintem, hogy tudjátok mit képviselünk mi. Köszi a figyelmet!
Sziasztok!
Tóth Mark vagyok másodéves építészhallgató. Idén első alkalommal veszek részt a Hallgatói képviselet tisztújításán. Már az egyetem elkezdése előtt is készültem arra, hogy aktívan részt vegyek a közéletben és segíthessek hallgatótársaim tanulmányainak zökkenőmentesítésében, valamilyen módon. Legoptimálisabbnak úgy véltem, a hallgatói képviselet tagjaként tudom ezen célom elérni.
Kezdésképpen csatlakoztam a gólyatanácshoz, ahol mélyebb belátást kaptam a képviselet tevékenységéről, majd az X1,2 főszervezőjeként még több tapasztalattal gazdagodtam. Részt vettem kari eseményeken, mint például a Nyílt nap, Educatio vagy éppen a Kari tábor. Emellett jelen voltam különféle projekteken és a képviselet ülésein.
Első félévemben csatlakoztam a Képkocka építész média körhöz is, ahol azóta társaim bizalmát kiérdemelve, már körvezető helyettesként tevékenykedek.
Ezen tapasztalatok mellett éreztem úgy, hogy leadom a jelentkezésem a tisztújításon.
Örömömre szolgálna képviselni Titeket az elkövetkezendő időszakokban. Köszönöm, hogy végig olvastad a motivációmat, remélem méltónak találsz a képviseletedre és belém fekteted bizalmadat.
Sziasztok!
Veliczky Zsófia vagyok, negyedéves hallgató, és idén már harmadik alkalommal veszek részt a Tisztújításon. Az elmúlt két évben több különböző pozícióban is kipróbálhattam magam: 2022 tavaszán Kommunikációfelelősként kezdtem, majd ősszel Kollégiumi referenssé választottak. Jelenleg az Egyetemi Hallgatói Képviselet delegált tagjaként dolgozom, ahová a Kari Hallgatói Képviselet 2024. május 13-án szavazott meg. Az EHK-ban főként a BME Sportnap szervezésével foglalkozom, és a jövőben is szeretnék a rendezvényszervezés világában tevékenykedni.
Mindig is arra törekedtem, hogy hallgatótársaim érdekeit a lehető legjobban képviseljem, és ezt a munkát szeretném folytatni a jövőben is. Az eddigi tapasztalataim révén betekintést nyertem a szervezetek, testületek és különböző folyamatok működésébe és hatékonyan alkotok véleményt. Az Egyetemi Hallgatói Képviseletben betöltött szerepem egyetemi szintű feladatokkal és nagyobb felelősséggel jár, de a kari érdekek képviselete továbbra is prioritás számomra. A Kari HK-t sem fogom elhanyagolni, foglalkoztat továbbá a HK és a közélet utánpótlása.
Köszönöm, hogy elolvastad és remélem elnyerem a bizalmadat.
Sziasztok!
Antal Jázmin vagyok, ötödéves hallgató a karon, nagyjából 3 és fél éve foglalkozom a szociális területtel a Hallgatói Képviseletben és az Egyetemi Hallgatói Képviseletben is. A szociális terület a szívügyemmé vált, mind kari, mind egyetemi szinten, igaz, egyetemi szinten már befejeztem az ezzel kapcsolatos tevékenységem, de kari szinten a bírálást nem szeretném abbahagyni, sőt inkább szeretnék a Hallgatói Szociális Bizottságnak egy tapasztalt, oszlopos tagja lenni az elkövetkezendő pályázási időszakban.
Tevékenységemmel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy minél több, a szociális igénylést leadó hallgató sikeresen elnyerhesse a támogatást. Megtiszteléssel töltene el, ha szavazataitokkal támogatnátok a Bizottságon belüli tevékenységem folytatását!
Sziasztok!
Aux Liliána Alexandra vagyok, negyedéves hallgató a karon, és második alkalommal indulok a HSZB tisztújításán. A Hallgatói Képviselet tagjaként lehetőségem nyílt betekintést nyerni a bírálók munkájába, így ez idő alatt döntöttem el, hogy szeretnék segíteni hallgatótársaimnak a szociális pályázatok leadása során. Gólya korom óta én is adok le pályázatot minden félévben, így megtapasztalhattam, milyen nehézségek merülhetnek fel a pályázási folyamat során, ezek elkerülésében szeretnék a segítségetekre lenni, hogy minél többen sikeres pályázatot tudjatok leadni.
Remélem sikerül elnyernem a bizalmatokat, és lelkiismeretes munkámmal a következő időszakban is hozzájárulhatok a bírálók munkájához.
Sziasztok!
Dáni Eszter vagyok, negyedéves építész hallgató. Korábban a TTK HK-ban szociális referensként tevékenykedtem 1,5 évig, majd ezt követően az Egyetemi Hallgatói Képviseletben szociális juttatási referensként, az Egyetemi Szociális Bizottság elnökeként pedig 1 évig foglalkoztam a szociális pályázatokkal egyetemi szinten, koordináltam azok bírálását és kezelését a Bizottsággal közösen. A HSZB-nek már öt féléve aktív tagja vagyok, a jövőben is szeretnék bírálóként tevékenykedni.
A szociális pályázatok területe, a bírálás és a hallgatókkal való kommunikáció nagyon a szívemhez nőtt. Úgy érzem, ez az a terület, ahol leginkább tudunk egymásnak és hallgatótársainknak segíteni. Empatikus személynek tartom magam, aki törekszik a hatékonyságra, illetve az eddigi tapasztalataimmal szívesen segíteném a Hallgatói Szociális Bizottság munkáját.
Bizalmatokat előre is köszönöm!
Sziasztok!
Gagyi Anna vagyok, másodéves a karon. Most jelentkezem másodjára a bizottságba, és így, hogy már tapasztaltam az előző időszakból, bizton állítom, hogy továbbra is szeretnék tagja lenni. Saját tapasztalatból tudom, hogy nem könnyű leadni és bírálni ezt a pályázatot, így minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hallgatótársaimnak és a HSZB tagjainak segítsek. Természetesen van még mit tanulnom, de lelkes vagyok, igyekszem ebben az időszakban is tovább bővíteni tudásom.
Köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!
Sziasztok!
Györkös Krisztina vagyok, jelenleg ötödéves hallgató a karon. Elsőéves korom óta minden félévben adtam/adok le rendszeres szociális pályázatot, így tudom, hogy milyen nehézségek merülhetnek fel az pályázás során a Ti szemszögetekből. Az előző félévekben már a Hallgatói Szociális Bizottság tagjaként kísérhettem végig az időszakokat, most jelentkezem harmadjára a Bizottságba. A bírálói- és a korábbi években összegyűlt tapasztalataimat szeretném egy olyan területbe fektetni, amivel támogatni tudom a szociálisan rászorult hallgatókat.
Mivel ezek az ösztöndíjak tudom, mennyire sokat jelentenek a hallgatóknak, minél több segítséget akarok nyújtani Nektek, hogy zökkenőmentesen és gördülékenyen folyhasson le a pályázásotok.
Köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!
Sziasztok!
Hives Katica vagyok, másodéves építész hallgató. Most jelentkezem másodjára a Hallgatói Szociális Bizottságba. Tudom mennyi kérdéssel és nehézséggel jár leadni a pályázatot. Ezért is szeretnék jelentkezni újra bírálónak, hogy továbbra is segíthessek nektek a minél egyszerűbb pályázati kitöltésben, és az esetleges kérdések megválaszolásában.
Remélem, hogy a következő időszakban is tagja lehetek a Hallgatói Szociális Bizottságnak, és továbbra is segíthetek nektek a pályázatok kitöltésében.
Előre is köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!
Sziasztok!
Kiss Boglárka Zoé vagyok, másodéves építész hallgató és idén veszek részt először a Tisztújításon.
Azért jelentkezem a Bizottságba, mert tudom, sokaknak hatalmas támogatást jelent a szociális pályázat, de rendkívül sok nehézséggel és bonyodalommal jár helyes összeállítása.
Szeretnék jobban belelátni a pályázás menetébe, hogy segítséget nyújthassak hallgatótársaimnak az esetleges kérdések megválaszolásában és a stresszmentes félévkezdésben. Remélem a következő ciklusban én is segíthetem a Bizottság munkáját, hogy minél gördülékenyebb legyen ez az időszak mind a bírálók, mind pedig a pályázó hallgatók számára.
Köszönöm, hogy elolvastad és külön köszönet, ha megtisztelsz bizalmaddal!
Sziasztok!
Kovács Laura vagyok, negyedéves hallgató az egyetemen. Gólyakorom óta érdekel a szociális terület, mert már akkor is megtapasztalhattam, hogy mennyire fontos, hogy ezeket a pályázatokat elnyerjük, hogy mekkora segítség ez a hallgatóknak. Ugyanakkor egy-egy ilyen pályázat leadása első látásra bonyolult folyamat, és tudom, hogy mennyire megnyugtató egy gyors és pontos válasz a Hallgatói Szociális Bizottságtól.
Immár a negyedik időszak volt, hogy betölthettem a szociális referensi pozíciót a Képviseletben, és a Bizottság vezetőjeként igyekeztem ezalatt mindvégig a segítségetekre lenni, és bírálótársaimmal minél gördülékenyebbé tenni számotokra a pályázási időszakot. Bár a referensi pozíciót tervezem továbbadni, a szociális területtől nem szeretnék eltávolodni, és bírálóként ezután is minél több sikeres pályázathoz hozzásegíteni Titeket a következő félévekben is.
Köszönöm, ha bizalmat szavaztok ehhez!
Sziasztok!
Magyar Bence vagyok, másodéves hallgató a karon és most először jelentkezem a Hallgatói Szociális Bizottságba. Már több pályázat leadása után tudom milyen nehéz is ennek a kitöltése, és ezért is szeretném segíteni a Bizottság munkáját, illetve hallgatótársaimat. Célom, hogy minél gördülékenyebb legyen a pályázók és a bírálók közötti kommunikáció, és hogy bővüljön a sikeres pályázatot leadók száma. Köszönöm, ha bizalmat szavazol ehhez nekem!
Sziasztok!
Práger Ádám vagyok, másodéves építész hallgató. Most jelentkezem először a Hallgatói Szociális Bizottságba. Első félévemben én is megtapasztaltam a szociális pályázat összeállításának és feltöltésének nehézségeit. Ezért is szeretnék jelentkezni pályázati bírálónak, hogy segítsek nektek a minél egyszerűbb pályázati kitöltésben, és az esetleges kérdések megválaszolásában. Remélem a következő időszakban én is részt tudok majd venni a Bizottság munkájában, és segíteni benneteket, hogy a félévkezdés könnyebb legyen. Előre is köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!
Sziasztok!
Szabados Eszter vagyok, negyedéves építész hallgató. Most jelentkezem másodszorra a Hallgatói Szociális Bizottságba. Első félévemben én is megtapasztaltam a szociális pályázat összeállításának és feltöltésének nehézségeit. Ezért is szeretnék újból jelentkezni pályázati bírálónak, hogy segítsek nektek a minél egyszerűbb pályázati kitöltésben, és az esetleges kérdések megválaszolásában. Remélem a következő időszakban is részt tudok majd venni a Bizottság munkájában, és segíthetlek benneteket, hogy a félévkezdés egy kicsivel stresszmentesebb legyen.
Köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!
Sziasztok!
Tóth Anett vagyok, jelenleg másodéves hallgató a karon. Gólya korom óta adok le én is szociális pályázatot minden félévben, így volt alkalmam tapasztalni ennek a nehézségeit a Ti szemszögetekből is. Az elmúlt félévben részt vettem a Hallgatói Szociális Bizottság munkájában, és szeretném ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni. Fontos számomra, hogy bírálóként a pályázási folyamatot a lehető legzökkenőmentesebbé tegyük, mivel ez a pályázat sok diáktársam életét megkönnyítheti. Az elmúlt fél év során számos pályázattal találkoztam, de továbbra is szeretnék tanulni és fejlődni, hogy még hatékonyabban támogathassam hallgatótársaimat.
Előre is köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!
Sziasztok!
Tóth Borka vagyok, hatodéves hallgató a karon és hét féléve aktív tagja a Hallgatói Szociális Bizottságnak. Az elkövetkezendő időszakban szeretném az eddig szerzett tudásomat tovább bővíteni és még több tapasztalatot szerezni. Emellett szeretném tovább segíteni a Bizottság és a szociális referens munkáját, valamint hallgató társaimat a pályázataik sikeres leadásában. Előre is köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem!