BME ÉPK HK
epitesz.bme.hu

Tanulmányok

Aktív-passzív jogviszony

A hallgatóknak minden félév elején, legkésőbb a regisztrációs időszak végéig nyilatkozniuk kell arról, hogy az adott félévet milyen státuszban szeretnék megkezdeni:

  • aktív hallgatói jogviszonyra való bejelentkezés esetén a hallgató az adott képzésen tanulmányokat folytathat, van diákigazolványa és ingyenesen jár utána a Társadalom Biztosítás (TB),

  • passzív félévre való bejelentkezéskor a hallgató jogviszonya szünetel, nincs diákigazolványa, viszont ugyanúgy jár utána a TB. Passzív félévből egymást követően maximum 2, összesen pedig osztatlan képzésen 6, BSc-n és MSc-n képzési szintenként maximum 4 vehető igénybe.

Fontos, hogy a bejelentkezést (akár aktív, akár passzív félévre) ne felejtsétek el megtenni a regisztrációs héten, mert aki ezt egymás után háromszor is elmulasztja, azt az Egyetem automatikusan elbocsátja!

 

Egy félév felépítése (zárójelben a Ti első félévetek megfelelő dátumaival):

  • 1 hét regisztrációs időszak (2024. augusztus 26. - 2023. augusztus 30.)

Ebben az időszakban oktatás még nem, csak adminisztráció zajlik: többek között ilyenkor kell véglegesíteni a félévre való bejelentkezést, a tárgyjelentkezéseket, illetve a beiratkozás is ezen a héten történik. Mindezeket közösen, a Gólyahét folyamán a seniorjaitok segítségével fogjátok elvégezni.

  • 14 hét oktatási időszak (2024. szeptember 2. – 2024. december 6.)

Ezekben a hetekben zajlik az általános értelemben vett oktatás a tanórák megtartásával.

Az Építészmérnöki Kar viszont itt is különbözik a BME többi karától, ugyanis nálunk a 14-ből 2 hét - a 7. és a 14. - is „tanítási szünet”, ún. feldolgozási hét. Ezen a két héten a tanórák nincsenek megtartva, annak érdekében, hogy a hallgatóknak elegendő idejük jusson a féléves tervfeladatok elkészítésére.

  • 1 hét pótlási időszak (2024. december 9. – 2024. december 13.)

Ezen a héten sincsenek már tanórák, csak a szorgalmi időszakra előírt követelmények pótlására van lehetőség pót-zárthelyik, ill. pótleadások formájában. 

  • 4 hét vizsgaidőszak (2023.december 16. - 2024. január 24.)

Ebben az időszakban kerül sor a vizsgás tárgyak vizsgáinak teljesítésére. A BME-n a mintatanterv szerint haladóknak félévenként (=vizsgaidőszakonként) maximum 4 különböző vizsgás tárgyuk van.

 

Kreditrendszer

A kreditrendszer alkalmas a hallgatók tanulmányi munkamennyiségének mérésére, minősítésére, valamint az egyéni tanulmányi rend kialakításának megkönnyítésére. E rendszer bevezetése a 2004/2005-ös tanévtől az összes magyarországi felsőoktatási intézményben kötelező lett.

Az egyetemi tantervekben minden tantárgyhoz tartozik egy kreditpontszám, amely arra utal, hogy milyen nehézségű a tárgy, konkrétabban, hogy hány munkaórát kell befektetni annak sikeres teljesítéséhez. Egy kredit megszerzéséhez elméletileg 30 tanulmányi munkaóra szükséges, de ettől a valóságban lehetségesek kisebb-nagyobb eltérések. 

 

Mintatanterv

Az Egyetemen a képzések ajánlott tantervének formája a mintatanterv. A mintatanterv nem más, mint a tanulmányok alatt elvégzendő tárgyak összessége, tehát egy nagy tárgycsoport, aminek teljesítése elvárt ahhoz, hogy valaki diplomát szerezhessen. Ez a tanterv a különböző félévekre más és más tárgyakat ír elő, de ez csak egy minta, így elméletileg nem kötelező eszerint haladni, de ajánlott, mivel így egyenletes terhelés mellett, az előkövetelmények betartásával teljesíthetjük a tárgyainkat. A kreditrendszer megalkotásakor ez is volt az egyik cél – hiszen így egy tárgy esetleges elbukása esetében nem kell a teljes évet ismételni, hanem csak az adott tantárgyat.

Eszerint a terv szerint haladva félévenként 30 kreditpont szerezhető. A diploma megszerzéséhez a tíz félévből álló osztatlan képzésen 300 kreditpont összegyűjtése szükséges, BSc alapszakon hét félév alatt 210 kreditpontot, míg a négy féléves mesterképzésen 120 kreditpontot kell teljesíteni.

 

Előtanulmányi rend 

A mintatantervhez tartozó előtanulmányi rend a tárgyak felvételének sorrendjét meghatározó keretrendszer. Az egyes tárgyak felvételét a tanterv általában korábbi tárgyak elvégzéséhez köti, hiszen gyakran szükséges egy korábban megtanult anyag ismerete ahhoz, hogy a felveendő tárgy ismereteit megtanulja valaki – elméletben ez az előtanulmányi rend lényege (pl. Rajz 1 nélkül nehéz lenne teljesíteni az Rajz 2-t). Az egyes képzésekhez tartozó előtanulmányi rendek megtalálhatók a HK honlapján is.

(Tipp: mivel már az első évben is komoly tanulmányi csúszásokat lehet összeszedni, ezért érdemes odafigyelni azokra a tárgyakra, amelyek neve „Bevezetés”-sel kezdődik – általában ezek a legkritikusabbak, ezekre épül később a legtöbb fontos tantárgy.)

 

Tantárgyak

A tantárgyak kreditpontjainak megszerzéséhez szükséges a tárgyak követelményeinek teljesítése, így például zárthelyi- és vizsgadolgozatok legalább elégségesre való teljesítése, a házi feladatok, rajzok beadása stb. Egy-egy tantárgy általában több kreditpontot ér, az oktatott anyag nehézségétől és ennek elsajátításához szükséges időtől, illetve a heti óraszámtól függően lehet 2, 3, 4, 5,6 illetve 10 kredites tárgy is.

A tantárgyak alapvetően 3 csoportba oszthatók:

  • kötelező tárgyakezek azok a tárgyak, melyeket mindenkinek teljesítenie kell ahhoz, hogy diplomát szerezhessen.

  • kötelezően választható tárgyakképzésektől és szakirányoktól függően előre meghatározott kreditpontért kell felvenni kötelezően választható tárgyakat. Itt általában egy megadott tárgycsoport tárgyai közül választhattok érdeklődéseteknek megfelelően.

  • szabadon választható tárgyakképzésektől függően az előírt kreditpontok legalább 5%-ának megfelelő pontért, azaz osztatlan képzésben 15, BSc-n 11 és MSc-n 6 kreditért szabadon választható tárgyakat kell felvenni. Ez azt a célt szolgálja, hogy ne csupán szakemberekké, hanem igazi értelmiségiekké váljatok. Az építész szabadon választható tárgyak mellett a BME bármely másik karának meghirdetett tárgyát hallgathatjátok, ezáltal is szélesítve a látókörötöket. 

Ezeken a csoportokon belül a tárgyak teljesítésük követelményei szerint lehetnek:

  • félévközi jegyes tárgyak, melyeknél jellemzően félév közben kell teljesíteni az előírt zárthelyiket és leadásokat, ezeket pótolni pedig a pótlási héten lehet. Az így elért eredményeitek alapján kaptok jegyet a félév végén.

  • vizsgás tárgyak, melyeknél a félévközi jegyes tárgyakhoz hasonlóan félév közben is dolgozni kell, de ott elsősorban az ún. aláírásért, ugyanis csak az a hallgató mehet vizsgázni, aki félévközi eredményei alapján aláírást szerzett.

  • kritérium tárgyak, melyek általában nullkreditesek, viszont a képzés alatt bizonyos számút kötelező teljesíteni. Ilyen pl. a testnevelés, amiből mindenkinek kötelező legalább 2 félévet abszolválni, vagy a szigorlatok, melyek tulajdonképpen több tantárgy anyagából összeállított vizsgák.

 

Tárgyakkreditáció, külföldi tanulmányok

A nemzetközi szinten is általánosan elfogadott kreditrendszernek köszönhetően lehetséges más karokon, vagy akár más (akár hazai, akár külföldi) intézményekben teljesített tantárgyakat elfogadtatni (=akkreditáltatni) az egyes képzésekben.

Ez a folyamat a BME-s karok között bizonyos szintig jól működik, szabadon választható tantárgyként bármelyik másik kar tantárgyát hallgathatjátok és akkreditálhatjátok, illetve néhány kötelező/kötelezően választható tárgy elfogadtatásának is megvan a gyakorlata (pl. az Építőmérnöki Kar egyes tantárgyait lehetséges elfogadtatni kötelező tárgyként is).

Külföldi tanulmányok (pl. részképzés, vagy Erasmus-félév) esetén ennél már bonyolultabb a helyzet: szabadon választhatóként általában ebben az esetben is elfogadnak minden máshol végzett tárgyat, kötelezőként viszont sokkal ritkábban. Az alapvető kritérium az, hogy a másik intézményben elvégzett tárgy tananyaga min. 70%-ban megegyezzen az itthon elfogadtatni kívánt tárgy tananyagával. Ezt egy külön bizottság vizsgálja, az általános tapasztalat viszont az, hogy a kint elvégzett tárgyak „nem elég jók” ahhoz, hogy itthon is elfogadják őket. Így akik külföldön szeretnének tanulni (pl. Erasmus+ program keretében), azoknak számolniuk kell azzal, hogy fél-egy évet „csúszni” fognak a tanulmányaikkal. Ez az egy év csúszás elméletileg még nem okozhat gondot, mert a törvény biztosít az államilag támogatott hallgatóknak a képzési idő letelte után még két félév „ingyenes” oktatást (ennek letelte után viszont már költségtérítést kell fizetnetek, ami félévente súlyos összegeket jelent).

 

Nyelvoktatás

A Egyetem minden hallgatónak biztosít bizonyos mértékű lehetőséget az ingyenes nyelvtanulásra.

A nyelvoktatásnak két fő típusa van:

  • kredites nyelvi kurzusok, melyek lényegében szabadon választható tárgyak. Ezek általában középfokú tudásszinttől felvehető kommunikációs készségfejlesztő, vagy műszaki nyelvi kurzusok. 

  • nullkredites nyelvi kurzusok, melyek arra szolgálnak, hogy a hallgatók egyetemi keretek között ingyen tanulhassanak nyelveket. Ezeket a kurzusokat az Egyetem által biztosított, képzési szintenként meghatározott mennyiségű ún. nyelvi egység „beváltásával” lehetséges felvenni.
    A nullkredites kurzusok esetében számos nyelv (angol, német, olasz, francia, stb.), és előképzettségeteknek megfelelő, kezdőtől egészen felsőfokig terjedő tudásszint közül választhattok. 

 

Térítések

Az oktatás az állami ösztöndíjas hallgatóknak alapvetően ingyenes, viszont bizonyos szolgáltatások igénybevételekor (pl. hivatalos leckekönyv másolat/fordítás, különleges hallgatói jogviszony igazolás, stb.), valamint egyes elmaradások, mulasztások esetén minden hallgató köteles egyéb díjak megfizetésére.

Az utóbbi csoportba tartozó díjakat összefoglaló néven különeljárási díjaknak nevezzük, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak:

  • otthoni feladat (pl. Ábris, vagy Épszerk rajz) késedelmes (azaz pót-) leadása: 2 500 Ft/feladat;

  • második pótZH (ún. pótpótZH) írása: 5 500 Ft/alkalom;

  • ugyanabból a tárgyból 3. vagy további vizsgaalkalom: 4 500/alkalom

  • ismételt tárgyfelvétel (pl. egy kötelező tárgy elbukása után): 4 500Ft/kurzus (a gyakorlat és az elmélet – az előadás – itt külön-külön kurzusoknak számítanak);

  • utólagos tantárgyfelvétel: 5 500 Ft/kurzus;

  • vizsgáról való igazolatlan távolmaradás: 5 500Ft/alkalom;

  • kollégiumi térítési díj késedelmes befizetése: 1 400 Ft/alkalom.

Az összes különeljárási díjról szóló összefoglaló táblázatot megtalálhatjátok a HK honlapján.

Láthatjátok tehát, hogy érdemes mindig nagyon körültekintően eljárni és jól tanulni, mert ellenkező esetben később állami ösztöndíjas hallgatóként is súlyos pénzösszegeket fizethettek az Egyetemnek.

 

Elbocsátások

A diploma megszerzéséhez a felvételit követően még nem egyenes az út. A jelenleg érvényben lévő egyetemi Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) értelmében az intézménynek el kell bocsátania azon hallgatókat, akik 

  • a képzési idő kétszeresének letelte után sem fejezik be a képzést,

  • hatszori tantárgyfelvétel után sem szerzik meg egy adott tárgy kreditpontjait,

  • egymás után harmadik alkalommal sem nyilatkoznak a félév elején aktív/passzív státuszukról,

  • halmozott súlyozott tanulmányi átlaga 

    • alap- és osztatlan képzésben negyedik aktív félév végén nem éri el a 2,25 értéket,

    • mesterképzésben a második aktív félév végén nem éri el a 2,50 értéket,

  •  az utolsó három aktív félévükben nem szereztek legalább 20 kreditpontot,

  •  vagy újrafelvétel esetén utolsó három félévükben nem szereztek legalább 10 kreditpontot.

 

Egyéb fontos tudnivalók

Ha bármi gondotok adódik, akkor a hallgatói képviselők biztosan tudnak segíteni a szabályzatok útvesztőjében, de nem árt, ha Ti is tisztában vagytok a jogaitokkal.

Ezért ajánljuk a www.epiteszhk.bme.hu oldalon az ’Oktatás’ fül alatt található Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) olvasgatását, emellett a gyakran felmerülő oktatási kérdésekről, és azok megoldásáról találhattok ugyanitt egy gyűjteményt (Gyakran ismételt kérdések - GYIK). 

Amennyiben mégis maradt Bennetek megválaszolatlan kérdés, írjatok bátran az aktuális oktatási referensnek az oktatas@epiteszhk.hu címre!

A későbbiekben pedig mindig figyeljétek a HK honlapot, itt minden esetleges változásról értesítünk Benneteket!