BME ÉPK HK
epitesz.bme.hu

Kvint Kör

Sziasztok!
Mi vagyunk a Kvint Kör. Ebben a hallgatói csoportban a zenélés az, ami összeköt minket. Nem csak hallgatni szeretjük a muzsikát, hanem játszani is. Nálunk időt és energiát szánhattok a zenei képességeitek kibontakoztatására, új hangszerekkel ismerkedhettek meg zenekedvelő sorstársaitok mellett úgy, mint a dob, zongora, gitár, fúvósok, djembe, és még sok más…
Célunk a közösségteremtés a zenei érdeklődéssel rendelkező hallgatók körében. 

Körünk 2017-ben alakult meg hivatalosan is, és ebben az évben sikerült megszerezni az egyik Bercsényi kollégiumi alagsori raktárt, amiből kialakítottuk a Próbatermet, amit az évek alatt elkezdtünk feltölteni saját és közös hangszerekkel.

Félévről félévre sok változatos programban veszünk részt. Ebben a Próbateremben tartjuk a gyűléseinket, próbáinkat és néhány kisebb koncertet, experimentális jam night-okat vagy éppen az egymást képző workshopokat. Illetve koncerteket adunk karon belül és kívül és kirándulni is szoktunk, néhány hangszer kíséretében.

A társaságot tekintve széles a paletta. Az első évesektől a végzősökig, (és a néha visszatérő végzettekig) minden évfolyam képviselteti magát. Más BME-s és nem BME-s hallgatók is csatlakoztak már hozzánk. 

Ha érdekel a közös zenélés, szeretnéd fejleszteni vagy kipróbálni magad, vagy csak érdeklődsz a hangszerek iránt, nézz be hozzánk, mi szeretettel várunk.