BME ÉPK HK
epitesz.bme.hu

Kari Papír · 2015. február 27.

FORMA – BONTÓ – TERVEZŐ

Caracalla-Axor formatervezési pályázata

A Caracalla Fürdőszoba Stúdió és a Hansgrohe Magyarország Kft. AXOR márkája formatervezési pályázatot hirdetett az elmúlt évben, minden szakirányban, felsőoktatási körökben tanuló hallgatóknak. Közös céljuk az új generációk innovatív gondolkodásának kibontakozás és az újszerű látásmód támogatása és annak megjelenésének biztosítása.

 

„formabontó design a megvalósíthatóság határain táncolva”

 

Ez volt a pályázat mottója, amellyel buzdították a jelentkezőket, hogy akár kivételesen egyedi, meghökkentő és formabontó terveiket is merjék vállalni. A funkcionalitás, a környezettudatos vízfelhasználás kulcsfontosságú cél kellett hogy legyen a pályázat során, amelyek a kiíró szerint nem feltétlenül kell, hogy gátat vessenek az újtó formavilágnak és anyaghasználatnak.

A pályázat pontos feladatleírása: a jelentkezők mutassák be egy zuhany vagy egy csaptelep (opcionálisan mindkettő) tervét, mely egyedi, szokatlan designt képvisel, ugyanakkor megvalósítható. A zsűri elmondása szerint, igen nehéz dolguk volt a válogatás során: rengeteg jó, nem csak a pályázati kritériumoknak megfelelő, hanem kiemelkedő pályázatot kaptak.

Az elbírálás során figyelembe vették a koncepció egyediségét, a kiírásban megfogalmazott téma kreatív feldolgozását, az újszerű anyag és formakezelés jelenlétét-hiányát, az innovatív látásmódot, a megvalósíthatóságot, az ergonómiai tulajdonságokat, a precizitást, avagy a pályázat színvonalát, minőségét.

A nyertesek szakmai utat nyernek a Hansgrohe németországi központjába illetve beváltható utalványokat a Hansgrohe üzleteibe.

Lássuk hát, kik a szerencsés nyertesek:

  1. Kovács Apor, Twist/Mome
  2. Fekete Tamás Move/Mome
  3. Szűcs Bence XC/NYME

Közönségdíj: Szabó Bonifác Rain/MOME

Zsűri különdíja: Papp Gábor Gémeskút/Szent István Egyetem Győr

Akit részletesebben érdekelne a pályázat eredménye ne csüggedjen, lehetősége nyílik február 26.-án, 27.-én és 28.-án megtekintheti a legkiemelkedőbb alkotásokat a Caracalla Design Days kiállításon, amelyet a Garibaldi Bisztró és Étteremben tartanak majd a rendezők.

A kiállítást immáron harmadik alkalommal rendezik meg, amelyen a szakma és a nagyközönség számára prezentálják a nemzetközi partnerek legújabb termékeit, innovációit. A rendezvény részét képezi az edukációs nap is, amelyen hazai és nemzetközi szakemberek tartanak előadást a jelenlévők számára. Kiállító partnerek: Hansgrohe Axor, Duravit, Caleido, SICIS, Gessi, Geberit, Kaldewei, Samuel Heath, Laufen Hüppe, Graniti Fiandre, Villeroy&Boch. A kiállítás támogatója a Design Terminál.

Nyílt nap 02.27-28. 10:00-18:00

Helyszín Garibaldi Bisztró és Étterem | 1054 Budapest, Garibaldi utca 4.

Figyelem! Az edukációs napra előzetes regisztrálással lehet jelentkezni a caracalla@caracalla.hu címen! A kiállítás és az edukációs nap látogatása is ingyenes!

Végül ezúton is szeretnénk gratulálni a nyerteseknek, az olvasókat pedig buzdítani arra, hogy tekintsék meg a nyílt napon a pályázatokat és vegyenek részt a szakmai előadásokon. További információk a pályázattal és a kiállítással kapcsolatban az alábbi címeken:

Pályázati anyagok megtekinthetőek itt: http://www.caracalla.hu/furdoszoba/3231/formatervezesi-palyazat-2014/

FB oldal: https://www.facebook.com/caracalla.budapest?fref=ts

FB esemény: https://www.facebook.com/events/341315382737644/?ref_newsfeed_story_type=regular

Kovács Kata