BME ÉPK HK
epitesz.bme.hu

Kari Papír · 2013. szeptember 26.

Építész díjak szemléje

Az előző félév végén készítettem egy interjút karunk egyik oktatójával az Ybl-díja kapcsán. Borzasztóan érdekelt, hogy mit jelent anyagi szempontból ez az elismerés, de nem mertem megkérdezni, elvégre mégsem illik más pénztárcájában turkálni. Végül mégis összeszedtem a bátorságomat, gyorsan növesztettem még egy réteg bőrt az arcomra és rákérdeztem. A Dunát fürkészte, miközben zokszó nélkül válaszolt, nem keserűen, csak úgy szerényen, hogy nem ebből fog meggazdagodni és pár százezer forintnál nem kell többre gondolni. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy tulajdonképpen egyetlen díj értékével sem vagyok tisztában, így hát nekiálltam böngészni. Rá kellett jöjjek, hogy nem is olyan jó barát a gugli. Ha szimplán rákeres az ember a neten ezekre a díjakra, akkor korrekt leírások és a díjazások megadása szinte csak elvétve fordul elő. Igyekeztem a lehető legalaposabban utánanézni a helyzetnek, történelmi háttér, anyagi és tárgyi jutalmazás és pályázási módok alapján.

Építészeti miniszteri díjak

Ybl-díj – Nincs olyan építész és építészhallgató sem, aki ne hallott volna még róla. Szerintem még azt is ki lehet róla jelenteni, hogy az ország lakosságának kétharmadához is eljutott a híre. Legalább tizenöt év kimagasló egyéni építészeti alkotó tevékenység elismeréséül ítélik oda elsősorban, de életműdíjként évente öt díjat is kiosztanak. A jellemzően tervezőtárssal közös munkásság esetében közös díjként is elnyerhető. A pénzjutalom összege természetes személy elismerése esetén a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mindenkori illetményalap (jelenleg 38650 Ft) tízszerese díjazottanként, közösségnek illetve tervezőcsoportnak való adományozása esetében tizenötszöröse. Emellett oklevél és emlékplakett is jár. A plakett bronzból készül, kör alakú, 6 centiméter átmérőjű. Egyik oldalán Ybl Miklós dombormű arcképe található, a szélén Ybl-díj felirattal, a másik oldalán vésett felirattal az adományozott neve és az adományozás évszáma található.

Pro Architectura-díj – Kiemelkedő építészeti alkotás (épület, épületegyüttes) létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenységért kapható. Évente ötöt osztanak ki az Építészet Világnapja alkalmából, mely minden október első hétfője. Az építészeti díjak hierarchiájában az Ybl Miklós-díjat követi. Míg az Ybl-díj életműre vagy huzamosabb idejű építészeti munkásságra adható, a Pro Architectura-díjat már néhány éves gyakorlattal rendelkező építész is megkaphatja. A pénzjutalom összege természetes személy elismerése esetén díjazottakként a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mindenkori illetményalap ötszöröse, közösségnek, illetve tervezőcsoportnak való adományozása esetében tizenötszöröse. A plakett bronzból készül, kör alakú, 76 milliméter átmérőjű, egyik oldalán építészetet szimbolizáló ábra PRO ARCHITECTURA körfelirattal.

Kós Károly-díj – A helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén kimagasló eredményt elért személyek, közösségek elismeréséül ítélik meg évente 2 díjazottnak Kós Károly születésnapja alkalmából - december 16-án. Díjazása a Pro Architecturával egyezik meg. A plakett bronzból készül, kör alakú, 135 milliméter átmérőjű., egyik oldalán Kós Károly domborműves arcképe található.

Lechner Lajos-díj – Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági feladatkörben legalább tizenöt éve dolgozó köztisztviselő vagy kormánytisztviselő részére kimagasló szakmai tevékenységének elismeréséül szolgáló díj. Hasonlóan a Pro Architecturához, ezt is október első hétfőjén adják át, szintén öt darabot egyszerre. A plakett szintén bronzból készült, kör alakú és 76 milliméteres.

Palóczi Antal-díj – A területrendezés, illetve településrendezés területén legalább tíz éven át végzett kimagasló tervezői-, oktatói-, kutatói-, továbbá főépítészi feladatokkal összefüggő és szakterületi igazgatási tevékenység elismeréséül szolgál. Természetes személynek, tervezőcsoportnak vagy szervezetnek ítélhető meg, évente összesen három darab. Ezt is az Építészet Világnapja alkalmából október első hétfőjén adják át. A plakett itt is bronz és 76 milliméter átmérőjű.

További díjak

Prima Primissima-díj – Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. 2003 és 2012 között a jelöltek közül a Prima Primissima Alapítvány és a Társadalmi Tanácsadó Testület titkos szavazással választott ki három-három Primát, tíz kategóriában. A magyar vállalkozók napján közülük kerültek ki szintén titkos szavazás eredményéül a Primissimák, a nagyközönség pedig különböző médiafórumokon közönségdíjast választott. A Prima Primissima díj összege 2003 és 2012 között kategóriánként évente 50 000 euró (mai váltóban ez kb 15 millió Ft, viszont 10 éve erősebb volt a forint, akkor kb 11 millió forintot jelentett), a Prima díjasoké pedig 10 000 euró (kb 3 millió Ft ma, anno kicsivel több, mint 2 millió Ft) volt. A közönségdíjasok további 50 000 eurót vehettek át. 2013-tól a Prima díj összegét 5 millió forintban, míg a Prima Primissima díjakét 15 millió forintban állapították meg, csökkentve ezzel a két díj közötti különbséget. A közönségdíjas Prima további 15 millió forintot vehet át.

Kossuth-díj, Kossuth Nagydíj – Az országgyűlés 1948-ban 1848. március 15-e centenáriuma alkalmából alapította, a díjátadó is mindig ezen a napon van. 1990 előtt a minisztertanács, azóta viszont a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. Presztízsének megőrzése érdekében a vele járó összeg az országos nettó nominál átlagkereset ötszöröse, 50 illetve 100 ezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíj összege a díj mindenkori összegének kétszerese, és csak egyéni teljesítményre ítélhető meg. Egyéni díjjal 1992-ben 750 ezer, 2012-ben már 12,9 millió Ft került kifizetésre. A Kossuth Nagydíj összege: 2012-ben 25,8 millió Ft. A jutalomösszeg – megtartva az 1948 óta töretlen hagyományt – adó- és illetékmentes.

Molnár Farkas-díj – Magánkezdeményezésként létrejött és finanszírozott magyar építészeti elismerés. 2004-ben alapította az N&n Galéria. A magyar építészet területén végzett kiemelkedő tevékenységért ítélik oda, évente egy alkalommal, a galéria tanácsadó testülete és kurátorainak javaslata alapján. A díjat 2004-2011 között (2006 kivételével) a névadó Molnár Farkas építész lánya, Molnár Éva adta át. A díjat Megyik János szobrászművész készítette, Molnár Farkas Vörös kockaház című, 1923-as épületterve alapján. A díjjal egymillió forint pénzjutalom jár. Megosztott díj esetében a díj összegének fele jár, függetlenül attól, hogy hány személy között osztották meg.

A Média Építészeti Díja – Célja az építészfórum.hu-n publikált munkák közül az arra érdemes építészek és építészhallgatók munkáinak elismerése. Pályázók lehetnek építészek megépült épületekkel, belsőépítészeti munkákkal vagy tervekkel és építészhallgatók diplomamunkával.

Külföldi díjak

A legnagyobb teljesség nélkül, csak érintőlegesen említek néhány híresebb díjat, mivel nemzetközi terepen annyi a díj, mint égen a csillag. Tehát további tudásszomj oltása itt lehetséges: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_architecture_prizes

Pritzker-díj – Viszonylag fiatal, 1978-ban hozta létre a Hyatt szállodaláncot is alapító chicagói Pritzker házaspár. Atlantában vásároltak egy épületet, amelynek fantasztikus átriuma világszerte híres lett, mert nemcsak a vendégek, hanem még az alkalmazottak hangulatára is jótékony hatással volt. Ezután határozták el, hogy díjat alapítanak, amely felhívja a társadalom figyelmét az építészekre, és persze inspirálná is őket. Az elismeréssel járó 100 ezer dollárt is a Hyatt Alapítvány állja.

Alvar Aalto medál – 1967-ben alapította a Finn Építészeti Múzeum és a Finn Építészek Szövetsége (SAFA). Háromévente, Alvar Aalto születésnapján, február 3-án adjak át a kreatív építészeti területen kimagaslót alkotóknak.

Mies van der Rohe-díj – 1987 óta adják át kétévente, a barcelonai Mies van der Rohe Alapítvánnyal együtt. A versenyre minden olyan két évnél nem régebbi épület – nagyszabású infrastrukturális projekt vagy akár magánlakás – benevezhető, amely szervesen illeszkedik az adott város életébe. A jelölés menetéről a programban résztvevő jelenleg 33 ország maga dönt. Magyarországon a Magyar Építészeti Kamara ajánlása alapján kerül öt-tíz friss építészeti alkotás a több száz jelölt közé, amelyekből a díj nemzetközi zsűrije kiválasztja az öt döntőst és az egy nagydíjas alkotást. A jelenleg 60 ezer eurós nagydíj mellett 20 ezer eurós különdíjat adnak egy feltörekvő építésznek valamely legújabb alkotása alapján.

Stirling-díj – A britek egyik legnagyobb presztízsű, évente osztott díja, az építészetben végzett kiváló munkáért, melynek elnyeréséhez a Royal Institute of British Architects (RIBA) tagjának kell lenni. 1996-ban alapították a díjat, nevét Sir James Stirling brit építész után kapta, aki 1992-ben hunyt el és Anglia egyik legkiemelkedőbb posztmodern stílusirányzatban alkotó művésze volt. A díj átadását a Channel 4 közvetíti, magát a díjat pedig az Architects Journal szponzorálja. A pénzjutalom húszezer fontot jelent, mely forintra átszámolva kicsivel több, mint hétmillió.

Csukás Fruzsina